Hírek/News*
Intro*
Bands*
Photos*
Archiv*
Links*
Rory*
Burney
Évek óta vágytam rá, hogy elzarándokolhassak Ballyshannon - ba, Rory Gallagher szülőhelyére. Másfél évtizede barátaimmal lezavartunk egy kisebb Irish Tour - t, de azóta a smaragd sziget csak álom maradt számomra. Az álmokat kellő szervezéssel nem is olyan nehéz realizálni. Kis szörfölés a neten a megfelelő közlekedési eszköz kiválasztásához, néhány önzetlen cimbora lelki és sörbéli támogatása ... és máris elérhető távolságba kerül akár Európa egyik legtávolabbi pontja is. Cserébe bárki felejthetetlen élményeket, életre szóló barátságokat halmozhat fel ...
A Ryanair jóvoltából kispénzűek is olcsón repkedhetnek Budapest és Dublin között. (Utazási időpont, feladott poggyász, fizetési mód függvényében 15000-25000 HUF oda - vissza). A gép kerek egy óráig nem kapott felszállási engedélyt Ferihegyen, a késésből viszont sikerült valamicskét lefaragni. Meglepett, hogy a dublini légikikötő milyen hatalmas. Éjfél is elmúlt mire az elvarázsolt kastélyra emlékeztető hosszú - hosszú folyosókon kikecmeregtem az utasoktól nyüzsgő érkezési csarnokba. Kicsit elveszettnek éreztem magam a tömegben, mivel az utolsó airport járat már elment. Végül csak előkerült egy busz, egy szénfekete sofőrrel, aki készségesen útbaigazított, igaz a mondókájából csak néhány kötőszót értettem. Az éjszaki fuvarért 1 euróval (7 EUR) többet kértek, de negyedórás suhanás és 5 perc séta után biztonságban landoltam átmeneti szállásomnál.
A Browns Hostel legnagyobb előnye, hogy abszolút a központban van. Akit nem zavar, hogy 19 másik emberrel osztja meg a szobát, akár 14 euróért is elszunyókálhat. Nonstop recepció, barátságos személyzet, egyedül a zuhanyzók állapota emlékeztet inkább egy borospincére, a falakon burjánzó penész miatt.
Dublinból reggel 8-kor indultam egy loholó ír szetterrel ékesített járművel. A 135 mérföld (217 km) és a durván 3 és félórás menetidő jócskán meghosszabbodott. A Bus Éireann távolsági járata minden településre behajtott, ahol előzetes igény mutatkozott le - és felszállásra. Így 5 óra alatt értem az Ulster tartomány Donegal megyéjében fekvő festői kisvárosba – Ballyshannon - ba , de nem bántam, mert szép tájakon vezetett az út. (Hétfőtől - csütörtökig érvényes, a neten vásárolt kedvezményes jeggyel oda - vissza 18 EUR)
Mivel Írország éppen népszavazás előtt állt, minden villanyoszlopról "yes or no" javaslatok köszöntek ránk. (Azóta ismeretes, hogy az írek többsége elutasította az EU Lisszaboni Szerződését)
Ballyshannon egy kicsi, de érdekes városka, ahol szinte karnyújtásra van minden. Utazásaim során ritkán szoktam előre törődni, azzal, hogy hol ér az éjszaka (néha a hajnal) most mégsem akaródzott a kempingben, hálózsákban lapulni. Barry O'Neill - től, a fesztivál főszervezőjétől emailben kértem segítséget. Válasza minden képzeletemet felülmúlta: abban a házban lakhatom 4 éjszakára, amiben Rory először, kb. hathónapos koráig élt szüleivel. Anne és Peter Pastoor vendégháza az East Port Roadon van beékelődve az egyik legjobb kocsma – az Owen Roe’s - és a fesztivál irodának is helyet adó "off licence" - palackozott italokat áruló bolt közé, közvetlenül a Rory Gallagher Place mellett, ami tulajdonképpen egy üres telek két ház között. Nagyon büszke voltam, hogy egy holland lány szobáját kaptam meg, aki az idén nem jött, és az első pillanatban úgy éreztem, mintha mindig is itt laktam volna. Az idősödő ír - holland házaspár végtelen türelemmel látta vendégül a Barcelonából, Nottinghamből, Dublinból, Budapestről, és még ki tudja honnan érkezett társaságot. Szinte családtagnak éreztem magam.
Anne felajánlotta azt is, hogy kocsival bevisz a koradélutáni hivatalos nyitóünnepségre. A megnyitót végül este fél nyolcra halasztották, így gyalog vágtam neki a városka felfedezésének. Ösztönösen indultam az öböl felé, ahol Ballyshannon történelme kezdődött és ahonnan emigránsok tucatjai indultak egy új világ felé. Annyira megfogott az öböl hangulata, hogy minden nap lejöttem ide, egy kis feltöltődésre. A csend után persze zajos kocsmákra vágytam. Van belőlük bőven, legtöbbjük csatlakozott a Rory Gallagher Fesztivál támogatóihoz.
Kb. egy órát kószáltam, és éppen azon mosolyogtam magamban, mit keres egy hatalmas Heineken szállító autó egy tradicionális ír kocsma előtt ... eszembe jutottak holland barátaim, akik maguk is kiváló Rory tribute esteket rendeznek. Biztos voltam benne, hogy találkozunk, mert márciusban említették, hogy minden évben csapatostul kibérelnek egy közeli farmot, ahová engem is meghívtak. Nem akartam visszaélni a vendégszeretetükkel, de mikor pár perc múlva egy társaságra lettem figyelmes, amint éppen ipari mennyiségű dobozos sört pakolnak egy kocsiba, már láttam – ők bizony a Dutch Rory Gallagher Foundation munkatársai. Majdnem elsírtam magam örömömben olyan szeretettel fogadtak. Persze rögtön ellenőrizték, hogy az alapítvány pólóját viselem-e ... naná, hogy ... aztán persze többnyire sülve - főve együtt voltunk. A hollandok igen nagy utazók. Egy másik csapattal is összefutottam, akik külön pólót is csináltattak összetartozásuk jeléül. Egy fickót ismertem a Kwadendamme Blues Fesztivál - ról. Mókás volt, hogy a két holland társaságot végül én mutattam be egymásnak. De még mielőtt eluralkodna rajtam az önelégültség, be kell vallanom, legjobban itthoni barátaim hiányoztak, akikkel mi is fesztiválról fesztiválra utaztunk annak idején.
A Going To My Hometown weboldalon persze már hónapokkal a fesztivál előtt fenn volt a részletes program, mégis megvásároltam a hivatalos nyomtatott kiadást, melyben megemlékeznek John Irish Earle –ről is, Rory egykori szaxofonosáról, aki májusban halt meg. Egy nagyszerű muzsikus és egy rendkívüli emberséggel, humorral megáldott fazon távozott közülünk. Sok évvel ezelőtt személyesen is találkoztunk, ezért különösen fájt a hiánya. Tisztelői két emlékoldalt is létrehoztak.
Túl sok idő nem maradt az emlékek felidézésére, Max bárjában a német Remember Rory kezdte akusztikus koncertjét. Már kétszer láttam őket, és legutóbb pont az akusztikus részt hiányoltam. Most tökéletes volt minden. Peter Knott ismét bebizonyította, hogy mestere a gitárnak és a mandolinnak, szívvel - lélekkel játszott. Stefan Kugler egy akusztikus basszusgitáron művelt csodákat. Ha kellett, az alapot biztosította, néhány dalban viszont ő vitte a prímet, szólógitárként használva az alapdarabot. Bravo.
Max bárjától csak néhány lépés, a Seán Óg's ahol a skót Defender próbált az esti fellépésre. Erőteljes trió Glasgow - ból. Phil Hoolahan - aki saját oldalán ismerteti a slide technika gyönyörűségeit és nehézségeit, szinte a háttérből hozta a remek szólókat, a parányi színpad előterében Bri Chambers basszer, énekes a hagyományos skót szoknyában – kiltben – tolt az arcunkba egy kis skót büszkeséggel megfűszerezett ír hangulatot.
Kis nézelődés után holland barátaimmal felsétáltunk a helyi közösségi célokat szolgáló házba, ahová ugyan késve de megérkezett Donal Gallagher – Rory öccse és egykori menedzsere is. Barry O'Neill, aki egy félórával ezelőtt a Festival Committé sárga mellényében irányította az esti utcai koncerteknek helyet adó kamiont, öltönyt húzott, nyakkendőt kötött. Minden lében kanál holland barátaim testközelből, érdeklődve hallgatták Donegal megye és Ballyshannon legfőbb elöljáróit. Én kicsit úgy éreztem magam, mintha a Hair - ben statisztálnék. A kezdeti feszengés után, hihetetlen érdekessé vált számomra a megnyitó. Az elhangzott beszédekből viszonylag keveset értettem, és azt sem vágtam miféle míves okleveleket adnak át Donalnak, de az írek sajátságos humora lehengerelt. Fanyar beszólásokkal csipkedte egymást az összes méltóság. Az ünnepség végén az egyik lánccal ékesített tanácsnok egyértelmű mozdulattal adta tudtára a sűrűn és közelről villogtató vakuzó seregnek, hogy egyenként lesz elvágva a torkunk, ha nem tesszük közzé a képeket. Persze ő is, és mindenki nevetett, Donal Gallagher pedig szívesen tett eleget a kérésnek, egy - egy fotó erejéig. Levezetésként a könyvtárban pazar állófogadással vendégeltek meg mindenkit. Miután belakmároztunk az ízletes szendvicsekből, kívülről figyeltük, amint Paul hosszasan beszélget Donal - lel ... Kb. 10-en csaptuk hátba a 2 méteres óriást, hogy begyűjtötte Donal ígéretét, miszerint eljön a legközelebbi 2009. március 7 -én Wijk aan Zee - ben tartandó holland megemlékezésre.
A The Gables előtt leparkolt kamionon már javában ment a buli, mire visszaértünk. A közeli Sligo - ból érkezett Tabby Callaghan és bandája talán csak egy - egy számmal emlékezett meg Roryról, őket viszont a ballyshannoni fiatalokból alakult Moonchild követte, teljes sötétségbe burkolózva. A kamionon nem volt világítás. Bár Írországban még este 10-kor is világos van, közben jócskán besötétedett ... a programok tehát csúsztak, így rövid ízelítő után én inkább átsétáltam a Seán Óg's - ba ahol már egy gombostűt sem lehetett leejteni, a Defender izzította a hangulatot.
A Dorrian's Hotel felé sétálva szemrevételeztem az ajtón díszelgő "Megtelt" táblát, (a Remember Rory nyomta az aznapi késő esti bulit) viszont hazafelé az Owen Roe’s bárban hajnali fél kettőkor még elcsíptem a másik német banda, a The Loop néhány számát. Házigazdámmal legurítottunk egy sört, miközben a kocsma folyosóját díszítő Rory lemezborítókat és egyéb ereklyéket próbáltam lefotózni ...
MOONCHILD KÖSZÖNET: vox040 -nek
Mozgalmas nap volt, élményektől zsongó fejjel dőltem le picinyke szobám hatalmas ágyára ...
Képek:
03 RORY GALLAGHER FESTIVAL NYITÓ ÜNNEPSÉG
