Hírek/News*
Intro*
Bands*
Photos*
Archiv*
Links*
Rory*
Burney
A ballyshannoni fesztivál 2. napján szinte az ágyamból figyelhettem, amint Rory Gallagher egyre több tisztelője érkezik a városkába. Még a tengerentúlról is jöttek néhányan. A szomszédságomban lévő fesztivál iroda csak délben nyitott, így egy ideig jóleső érzéssel önkéntesként informálhattam az újonnan jötteket. Itt lehetett regisztrálni a távoli kempingbe, feltankolni mindenből, ami szem - szájnak ingere, a whiskey – től, az emlékpólóig vagy az autóra ragasztható matricáig. Megkérték mindennek az árát, de cserébe rengeteg ingyenes koncertből választhattunk.
Szembesülhettem azzal is, hogy főleg a déli országokból származók, még mindig a Balkánon keresik Budapestet, viszont egy nagyon kedves hölgy, aki vagy húsz évvel ezelőtt a Vigadóban kapott klasszikus zongoraoktatást, felsőfokon beszélt a magyar zenepedagógusokról. Dublinban egy másik lány ugyanezt mondta.
Információra nekem is szükségem volt, mert elfelejtkeztem arról a tényről, hogy Írországban 3 villával csatlakoznak az elektromos berendezések, így hát elindultam adaptert keresni, melyről mindenkinek magának kell gondoskodnia, a helyiek még véletlenül sem tartanak ilyet otthon.
Első utam a Saimer Court Shopping Centre üzletközpontba vezetett, mely a városkát átszelő Erne (ősi nevén Samhair vagy Samer) folyó partján fekszik. A Saimer név eredetéről és Írország első lakóiról bővebben: itt
Az üzletközpontban adaptert nem találtam, de beugrottam Dave O'Donnell parányi MOJO lemezboltjába, hogy kifizessem a másnapi Sinnerboy, Julian Sas Band koncertre szóló jegyemet (25 EUR). Dave barátságos volt, és konstatáltam, hogy akár be is fejezhetném írországi látogatásomat, ha szerény költőpénzemet az üzletben fellelhető Rory anyagokra költeném. Később persze nem tudtam ellenállni ...
A szomszédos Sopranos kocsma előtt már jókora tömeg gyűlt össze. A színpadon délután 3-tól vakító napsütésben az olasz Rikirock és bandája a Bonus Track nyomta. Ők már többször játszottak Ballyshannonban, így igen nagy szeretet vette körül őket. Előadásuk nekem nem okozott különösebb megrázkódtatást, viszont később többször is összefutottunk, és mindig nagyon barátságosak voltak, Paul pedig meghívta őket Hollandiába. Riki Massini koncert naptárában már ott feszít 2009 márciusára három időpont – lesz időm lecsekkolni őket jövőre is.
A zenekarok az utcai koncerteken kívül vetésforgó - szerűen játszottak a fesztiválhoz csatlakozó kocsmákban. Aki lemaradt egyik nap valamiről, simán pótolhatta másnap. A főutcán viszont ahol az események nagy része zajlott, egy pillanatra sem állították le a forgalmat. Nekem néha halálfélelem volt, mikor átkeltem az utca egyik oldaláról a másikra, viszont az ír autósok békésen araszolgattak az úttestet is elfoglaló közönség között. Estére vastag üvegtörmelék, és sörös doboz szőnyeg borított mindent, kész csoda, hogy nem kapott senki defektet. Nekem tetszett, hogy az egyébként utcai ivászatra tiltott területen ezúttal nem korlátoztak senkit és semmit, nyilvánvalóan a fesztivál legfőbb bevétele az elképesztő mennyiségű elfogyasztott sörből, whiskey-ből, ciderből származik. Nem meglepő, hogy a főszponzor a Guinness sörgyár volt, de természetesen nem volt kötelező ezt inni. Én magam a Smithwick nevű vörös - barna sört preferáltam, (na meg amivel éppen megkínált valaki) de az európai világos sörökből is kapható mindenhol. Szóval szomjan halni nem lehet, és több magyarországi rendezvénnyel szemben – nem verik át az embert, és sosem fogy el a sör. Érdekes viszont, hogy a csapolt Guinness-t lájtosabbnak éreztem, mint annak idején a sűrű fekete sört, melynek habjában simán megállt a gyufaszál ... talán változtattak a recepten, talán én lettem finnyásabb ...
Az utcai koncertek folyamatosan zajlottak a Saimer Court teraszán, és az előző napon a Gables előtt parkoló kamiont átvezették a híd túloldalára a Bridgend kocsma elé. Nem akartam, hogy idő előtt eltelítődjek zenével, így egy hatalmas kört tettem Ballyshannon körül, csak messziről hallgatva az ismerős dallamokat. Igazság szerint néhány szám feldolgozására Rory sem ismert volna rá, a dal szerzője pedig biztos kétszer megfordult a sírjában, egy kisebb banda énekesének tudása pedig abban merült ki, hogy az énekes percenként felemelte a sörös dobozt, és felkurjantott: to Rory! Ekkor kicsit elgondolkoztam, hogy biztos erre vágytam - e mielőtt útnak indultam ... de végül ... a poénokat meghagyom a következő részekre.. :)
Chris Stuckey a Shinkicker énekes-gitárosa viszont kiváló koncertet adott egy szál gitárral a Sean Og’s - ban, kár, hogy csak az utolsó pár számot hallottam.
Sok ismerőssel találkoztam aznap is, de jellemző, hogy Ballyshannon legkiesebb részén is mindenki ismeretlenül köszönt egymásnak, az utcákon cirkáló helyi rendőrség – a Garda - tagjai is inkább csak beszélgettek az emberekkel – legalábbis én csak ennyit érzékeltem szimbolikus jelenlétükből. Éjjelre azért aktivizálták magukat, és a forgalomirányításon kívül, rendészeti feladatokat is elláttak, pl. a hivatalos zárás után egy órával megkérték a bártendereket, hogy zárjanak már be végre, illetve eltanácsolták az utcán éjszakázó mattrészeg fiatalokat.
Esti programként az Irish Tour 74 című film szegezett a Melly’s pub bejáratába. Azért csak a bejárathoz, mert az ír kocsmákban nem lehet dohányozni. A film az ajtóból is libabőrödzést váltott ki végtagjaimon, hiába láttam már jó néhányszor.
A libabőrzés, és a nemzetközi helyzet csak fokozódott, mikor megjelentek holland barátaim, és a hivatalos kezdés előtt egy órával már betelepedtünk az Owen Roe's bárba hogy meghallgathassuk közös kedvencünket a Dublinból érkezett Dave McHugh bandáját. A program persze megint csúszott, de nem bántuk, el voltunk magunkban. Dave kitörő örömmel üdvözölte a társaságot. Hát persze, holland barátaim nem restellték, hogy egy héttel Ballyshannon előtt Wiesbadenbe is átrándultak a kedvéért. Azt mesélték, nem volt több, mint 100 ember ott, de a hangulat kitűnő volt. Nem volt ez másképp itt sem. A zenekar középen egy boltív alatt kapott helyet. Dave többnyire behunyt szemmel, mosollyal énekelte a balladákat, de ha kellett a show sem maradt el. A "Shadow Play" - ben a földön fekvő gitárját a közönségből is megtapperolta valaki. Pár szám erejéig beszállt a társaságunkban lévő Frankie Pardo aki, Dave unszolására nemcsak herflizett, énekelt is. Ballyshannonra aktualizált változata forró sikert aratott. Jan van Bodegraven sem bírt tovább a fenekén ülni, beszállt a "Bullfrog Blues" - ba. Forgott – pörgött az egész kocsma, a fényképezőgépem is kapott néhány löttyintés sört. Néhányan átmentek a Dorrian’s Hotel éjszakai bulijára, de a kitartóak még néhány remek akusztikus dalt is hallhattak.
Mivel az Owen Roe’s-tól gyakorlatilag csak egy ajtó választotta el a hálószobámat, igen hamar, úgy 2 körül ledőltem, de nagyon sokáig nem bírtam elaludni a fergeteges buli után.
CHRIS STUCKEY KÖSZÖNET: hfexm -nek
Képek:
09 BALLYSHANNON széltében - hosszában
10 BONUS TRACK & RIKIROCK - SOPRANOS
11 CHRIS STUCKEY - SEAN OG'S PUB
