Hírek/News*
Intro*
Bands*
Photos*
Archiv*
Links*
Rory*
Burney
A 9.International Rory Gallagher Tribute Festival 4.napján is rengeteg program közül választhattunk. Néha ez nem is olyan könnyű. Az előző nap olyan eseménydúsnak bizonyult, hogy jócskán elmúlt már dél mire enyhén zsongó fejjel kikászálódtam az ágyból. Átsétáltam a The Gableshez, de az ír veterán Pat McManus koncertjét lekéstem. A színpadon a The Skins játszott. A hangulat remek volt, örömmel fedeztem fel két Írországban élő magyar cimborámat. Beszélgetésre sajnos nem jutott idő, mert a hatodik érzékem azt súgta, a Dave McHugh Band pontosan 4-kor kezd a Rory Gallagher Place-n. Visszasomfordáltam hát az East Port Roadra, és csodák csodája, kisvártatva el is kezdődött a buli. Nem voltunk túl sokan, így úgy tűnt kedvenceim ismét Frank van Pardoval kiegészülve a "törzsgárdának" nyomják a Taste számokat. Nem is volt baj, hogy kicsit levegősen voltunk, így alkalom volt egy kis lazulásra, táncolásra, anélkül, hogy az ember komolyabban hülyét csináljon magából ...
A délután második fellépőjét a Seamie O'Dowd Band -et tavaly láttam először, nagyon tetszett. A sligoi Seamie, aki maga is zenészcsaládba született, egyaránt kiváló a tradicionális ír zenében és a bluesban is, akusztikus gitárral kezdett. Később csatlakoztak zenésztársai, kis idő után pedig egy fiatal srác, akit Seamie, nem kis büszkeséggel a hangjában Rory O'Dowd –ként mutatott be. A név kötelez, a srác ügyes volt. Végül kisebbik fia is csatlakozott, így lett teljes a családi zenekar. Seamie figyelmét lekötötte az ifjak játékának koordinálása, így ő többet tévesztett, de ezt senki nem bánta. Mikor adalékokat kerestem a személyesen megtapasztaltakhoz, meglepődve láttam, hogy Seamie tavaly már járt Magyarországon, Tommy Emmanuel gitárvirtuóz kísérő zenekarának tagjaként.
SEAMIE O'DOWD BAND - RORY GALLAGHER PLACE
KÖSZÖNET: TheRoryfan -nek
Az előző két évben jelen voltam a Rory Gallagher Színházban rendezett koncerteken is. Az idén sajnáltam rá a 35 eurós beugrót. Valószínűleg a szervezők is sejtették, hogy nehéz lesz mind a 300 széknek ideiglenes gazdát találni, így kisorsoltak néhány tucatnyi jegyet, azok között, akik hajlandóságot éreztek olyan bonyolult kérdések megválaszolására, mint pl. milyen évben született Rory? Jan barátom is a szerencsés nyertesek között volt, azzal hálálta meg, hogy remek videókat tolt fel Monica Heldal , a Wolfpin , és Bernie Marsden (ex Whitesnake) fellépéséről.
MONICA HELDAL - RORY GALLAGHER THEATRE
KÖSZÖNET: jvanbodegraven -nek
WOLFPIN - RORY GALLAGHER THEATRE
KÖSZÖNET: jvanbodegraven -nek
BERNIE MARSDEN BAND - RORY GALLAGHER THEATRE
KÖSZÖNET: jvanbodegraven -nek
Jómagam egy kicsit elpilledtem, így az első nap megismert Willie Byrne Bandet az ágyból hallgattam végig. Őszintén szólva, most sem csigázott fel a produkció annyira, hogy kikászálódjak. Johnny Gallagher Boxtie nevű, ugyancsak családi zenekarára viszont kíváncsi voltam, mivel az előző két évben csak ízelítőt kaptam abból, milyen remek hangulatot teremtenek. Egy a farmerdzseki zsebéhez méretben éppen passzoló jófajta ír whiskievel megtöltött üveg társaságában befészkeltem magam az első sor közepére, Eckie barátom mellé. A belga fotóssal jó néhány szelídebb európai bulit mulattunk át, de ő először járt Ballyshannonban, így figyelmeztettem, hogy jobb lesz, ha lehúzza bőven 2 méter fölé magasodó fejebúbját, mert kitűnő célpontot nyújt a szerteszét fröcskölő sörösdobozoknak, amiket az írek tetszésnyilvánításuk jeleként hajigálnak az RG Place légterébe.
Johnny Gallagher bandája nem kifejezetten tribute zenekar. A The Loop –ot a szervező Barry O'Neillnek dedikálták, de egyébként főleg klasszikus blues-rock számokat játszottak, saját számokkal vegyítve, amik inkább valamiféle romantikus rock felé kanyarodtak el. Egy csapat ír fiatallal mi is összebarátkoztunk, így egyesítettük öngyújtóink lángjait a poén kedvéért. Néhány akusztikus dal, néhány húzós boogie Pauric Gallagher billentyűjátékával, jó kis változatos koncert volt.
A jó időnek köszönhetően a Dave McHugh Band -nek sem kellett bezsúfolódnia Max bárjába, a hátsó udvarban felállított színpadon nyomták, aznap már másodszor. Talán felmerül a kérdés: nem unalmas-e ez a zenekar sokadszori hallgatásra? Részemről a válasz egyértelmű: egyáltalán nem! Szerencsére vagyunk ezzel, így néhányan.
Egy óra körül még benéztem a Sweeny's Pubba, de legnagyobb sajnálatomra a Zero Resistance éppen befejezte a bulit. A zenekarnak stabil holland rajongótábora alakult ki, így barátaim elmesélték, hogy miről maradtam le. A zenekar olyan higgadt, megfontolt embereket is megmozgatott, akik 20 éve nem voltak hajlandók csápolásra vagy táncolásra. Saját magam kárpótlására is itt egy felvétel.
ZERO RESISTANCE - SWEENY'S PUB
KÖSZÖNET: TheRoryfan -nek
A Dorrian's Hotelben a Shinkicker és a Sinnerboy olyan hangosan játszott, hogy kristálytisztán lehetett hallani a folyó túlpartján is mindent. Korainak találtam még az alvást, de igazság szerint a lábaimon, mintha ólomsúlyok lettek volna, így csak felvonszoltam magam pár percre a Rock Hospitalhoz, aztán irány haza. Nem mondhatom, hogy nyugodt álmom volt: a központi helyen lévő szobám ablak párkányán fiatalok iszogattak, a takarító brigád reggel ötig borogatta az üvegekkel teli vashordókat, egy hatalmas söprőgéptől megmozdult a csillár. Mégsem bántam, hogy itt vagyok, és azt sem bánnám, ha szűk öt nap helyett, az év 365 napján itt kellene élnem.
Képek:
22 DAVE McHUGH BAND - Rory Gallagher Place
23 SEAMIE O'DOWD BAND - Rory Gallagher Place
24 JOHNNY GALLAGHER & BOXTIE - Rory Gallagher Place
25 DAVE McHUGH BAND - Max Bar
26 RAJONGÓK
