Hírek/News*
Intro*
Bands*
Photos*
Archiv*
Links*
Rory*
Burney
Ger Kenneally (Cork Rocks For Rory) "beteg" ötletei, miszerint mindenkinek a saját városában kell egy bulit tartania, az ír gitárhős emlékére, olykor mégsem bizonyulnak botorságnak. Asle Kristiansen és barátai kísérlete nem bizonyult tiszavirág életűnek. Idén 5. alkalommal hozták össze az Oslo RoryNights névre keresztelt örömünnepet.
Jómagam az utolsó két évben néhány órával a repülő felszállása előtt kényszerültem törölni az utazást, ezért most tántoríthatatlanul elhatároztam, mit nekem hóesés, repkedő mínuszok, influenza járvány, ott leszek a norvég fővárosban
Oslo egy darabig a világ legdrágább városa címet is birtokolta. Az idén, ha hinni lehet a statisztikáknak visszacsúszott a 4. helyre. Alátámasztandóként, hogy mégsem lehetetlen egy rövid kiruccanást kivitelezni, következzék néhány száraz tény és adat.
A légitársaságok járatmódosításai csaknem megint romba döntötték a haditervemet, de az utolsó pillanatban sikerült az utazási költségeket - egyeseknek talán hihetetlen szintre - minimalizálni: odafelé repülő és busz kombóval, göteborgi átszállással összesen: 5475 Ft, ami tartalmazza a repülőtéri transzfer busz díját is. Visszafelé néhány órás varsói tipródással: 3202 Ft. Az arányok érzékeltetésére ehhez még hozzájön az oslói repülőtéri buszjegy ára: 6400 Ft. Összesen: 15077 Ft. Nézőpont kérdése, de ekkora összeget itthon sem túl nagy feladat elverni.
A svéd-norvég határon a határőrök csak legyintettek, mikor a busz betért a parkolóba. A Swebus sofőrje belehúzott, így csaknem félórával a menetrendszerinti érkezés előtt már a jeges járdákon tipegtem a Herr Nilsen felé. A központi helyen lévő jazz klub helyet ad az Ostkanten Bluesklubb –nak is, melynek 2 napra én is tagja lehettem. Megtiszteltetés volt számomra, hogy csak a kedvezményes 300 koronás belépőt kellett leszurkolnom. A bérlet ára kicsivel több, mint 4 korsó sört ér. Ebből következik, hogy a sör brutálisan drága. (1 korsó 69 NOK – kb. 2700 Ft). Ebből meg az következik, hogy a részleges absztinenciának köszönhetően jobban lehet figyelni a zenei történésekre. :)
Lassan mindenféle egzotikus nyelven megtanulom azt a kifejezést, ami néha kellemetlen is tud lenni, de esetünkben egy újabb jó buli záloga: ami hollandul "uitverkocht", norvég nyelven "utsolgt", magyarul, minden jegy elkelt, ott díszelgett a cetli az üvegajtón.
Az első estét a The Bearded Babies nyitotta. Nem cirkalmaztak túl semmit, a szokásos nyersességgel tolták. Nem éltek vissza a házigazda helyzeti előnyével, néhány szám után máris csatlakozott hozzájuk Doug Carroll illetve Tore Brobakken. A közösen előadott "Calling Card" olyan változatát játszották, melyből kihallatszott néhány klasszikus Deep Purple és Cream idézet. Rory is gyakran lepte meg hasonló tréfákkal zenésztársait és a hallgatóságot. Tetszett az "Off The Handle" –ben a két gitáros együttműködése. Tore Brobakken, ahogy Asle bemutatta, Gary Moore nagy rajongója. Szülővárosában, Lillehammerben, ahogy tavaly, az idén áprilisban is megemlékeznek majd a 3 ír legendáról, nevezetesen: Roryról, Garyről és Philről.
Doug Carroll Against The Grain , The Sensational Mary Barclay Band, ezúttal Skóciában hagyta zenésztársait. Kellemes volt az akusztikus szett. A "Movin'On" és a "Cradle Rock" egyszemélyes változata meglepetés volt számomra.
Mikor kedvenceim, a Dave McHugh Band tagjai belecsaptak a "Tore Down" -ba mégiscsak magamhoz ragadtam egy korsó sört. Sokszor láttam már az ír triót, ezért azt figyeltem, hogy a takarékossági szempontok miatt otthon hagyott kedves hangszerek helyett, hogyan boldogulnak a helyszínen biztosított gitárokkal. Mondhatom, legyenek bárhol, bármikor, az első perctől az utolsóig mindig teljes értékű élvezetet nyújtanak. Nekem tetszett a megszokottól kicsit eltérő sound. Íme egy másik lenyűgöző darab a "Morning Sun".
DAVE McHUGH BAND - OSLO, HERR NILSEN
KÖSZÖNET: davemchugh -nak
Az estét őrületes jam zárta. Mindenki beleadott apait-anyait. A közönség körében leledző Big Guns tagjai, Claudio és Silvia, is látható örömmel léptek a kicsiny színpadra. Mások másképp gondolják, én egyet értek Aslevel: ezeknek a buliknak egyik lényege, hogy a versenyszellemet félretéve, mindenki igyekszik alkalmazkodni a többiekhez, hozzátéve tudását, hangulatát az aktuális pillanathoz.
BULLFROG BLUES JAM
KÖSZÖNET: TNGrecording -nak
Másnap délután nemcsak Asle számára következett a két napos rendezvény fénypontja. Talán nem veszi rossz néven, ha leírom a részleteket. Asle és családja első osztályú szállást és kaját biztosított a zenekaroknak és kísérőiknek. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de én is meghívást kaptam a magán partyra. Illetve nem is kellett kimozdulnom, csak időben feltápászkodnom a kanapéról, mielőtt a meglévőkhöz még vagy 40 ember tódult az otthonukba. Egy elejtett megjegyzés szerint, többen voltunk, mint néhány klubkoncerten, és a megállapítás kivételesen nem csak Magyarországra vonatkozott.
Ger kíméletlenül lefotózott mindenkit, aki a konyhában sorba állt az ízletes hotdogért. A nagyvárosi szociális ellátást megszégyenítő fizikai élményhez szellemi adalék is társult. Először Jack Ahern (Mishap) foglalta el a nappali színpadnak kinevezett részét. Zseniális ez a kölyök. Bármit kértek tőle a jelenlevők, mindent séróból eljátszott, akár az ötvenes-hatvanas évek stílusában is. A hatalmas üvegablakokon beáramló fénytömegben is varázslatosan hatott a "Dancing In The Moonlight".
Aztán egy pillanat alatt megállt a ketchapos üveg a falatozók kezében. Doug Carroll és Mary Barclay úgy adta elő "Jamie" című balladájukat, hogy egy pisszenést nem lehetett hallani a háttérben. A skót házaspár mindenkit megbabonázott a szívfacsaró, de természetes előadással.
JACK AHERN
KÖSZÖNET: TNGrecording -nak
Az Írország különböző pontjairól, Skóciából, Németországból, Olaszországból, Belgiumból és Norvégia más részeiből érkezett csapat újra a Herr Nilsenben találkozott. Ha nem ismersz valakit, miből gondolhatod, hogy rokonlélekkel állsz szemben? A Hilda (The Norwegian Gang) által horgolt egyre szaporodó, elképesztő színekben pompázó, ízlés szerint norvég felségjellel, lepkékkel, netán fröccsöntött békával dekorált sapkák és a különböző fesztiválokon begyűjtött feliratos, vagy Rory arcmásával ékesített ruhadarabok, nem beszélve a kockás ingek végtelen számú variánsával mind-mind a szertartás megbecsült kellékei. Neeem, nem az óvodában vagyunk, de nem is a nyugdíjas klubban, ahová korunk szerint illene tartoznunk. Hihetetlen ezekkel az arcokkal bulizni. Na jó, a németek egy kicsit mindig szolidabbak, külön állnak, mondhatnám Fall Apart, de hát ez legyen az ő dolguk.
Mikor ősszel Liverpoolban utoljára láttam a corki ifjakból álló Mishapot , úgy éreztem, valami nem stimmel. Hiányzott belőlük az addigi tűz és az elképesztő frissesség. Erre, tessék: bejelentették, hogy a banda tagjai éppen itt Oslóban adják búcsúkoncertjüket. Pontosabban dobosuk már el sem jött, őt a mindig bevethető Alan O'Keeffe helyettesítette. Szomorkodásra nem volt idő, jó húzós programot nyomtak, amibe Riki Massini is besegített. Úgy gondolom senki nem félti Jack Ahernt, aki ezentúl saját nevével fémjelzett bandájával játszik, majd például a Cork Rocks For Rory keretében.
Riki beszállt a Fall Apart-hoz is, de közben villantott néhány unplugged gyöngyszemet.
Ami a Mishapnak a vég volt, a Fall Apartnak a kezdet. Stefan 'Kugie' Kugler, aki basszista létére legalább annyira domináns a színpadon, mint bármelyik frontember, már korábban bejelentette, hogy sok-sok év után elhagyja a Remember Roryt. Az új formációba, ami előttem egyenlőre nem világos, hogy csak egy alkalomra szólt-e, vagy tartós lesz a kooperáció, vitte magával Anselm Gayler dobost. Volkhard Schuster gitáros (The Loop) csatlakozásával mondhatni Németország két vezető Rory tribute bandája egyesült. Ennek megfelelően lehengerlően erős programot toltak. Talán, minél több számban ki akarták próbálni, hogy működik a fúzió, így egy kicsit a színpadhoz ragadtak. Ezt senki nem bánta, bár maradt egy kis hiányérzet, hogy emiatt elmaradt a lezáró össznépi jam. Mindegy, így is brilliáns este volt.
Úgy vélem, a norvégok, vidám, kedves és toleráns emberek (kivéve azt az egyet, aki a buszon részegen a fülembe üvöltözött). Itt még a kidobóember is szimpatikus. Dohányzás közben volt alkalmam megfigyelni, milyen birka türelemmel, egy hangos szó nélkül, de határozottan hajtja el a bejárat elől az ezredszer is próbálkozó, papírpoharakat rázogató koldusokat. Én, aki a Keleti pályaudvar dzsungelében edződöm nap, mint nap, és alkalmi csövesként Európa jó néhány busz, vonat, és légikikötőjében találtam átmeneti szállásra, ezt itt Oslóban nem szívesen vállaltam volna be.
Így hát vasárnapra is bekéredzkedtem Asle és Merete otthonába, ahol maradtunk még néhányan. Többek között Riki Massini , aki civilben gyerekeket tanít gitározni. A Maestro bár Bonus Track zenekarát csak új cédéjén hozta el nekünk, órákon át türelmesen mutogatta a különböző fogásokat, zenei trükköket. A cd is jó cucc, olyan ritkábban hallható feldolgozásokkal, mint az "Edged In Blue", "Daughter Of The Everglades" vagy a "When My Baby She Left Me". Bravissimo!
RIKI MASSINI
KÖSZÖNET: TNGrecording -nak
Millió köszönettel tartozom Aslenek, Meretenek és Ellennek a határtalan vendégszeretetért, a finom vacsoráért, az idegenvezetésért. Külön hála Shortynak, aki egy-két nyüsszentéssel jelezte, hogy a kanapé az ő helye, de megadóan tűrte, hogy kitúrjam kedvenc éjszakai szállásáról.
Képek:
