Hírek/News* Intro* Bands* Photos* Archiv* Links* Rory* Burney

JULIAN SAS RESURRECTION

JULIAN SAS 2005 végén még a törzsrajongókat is meglepve átalakította bandáját. A 10 éves jubileumra kiadott 2 cd-ből és 2 dvd-ből álló "DEDICAT10N" -ön még Pierre "BoogieMachine" de Haard dobol és Pieter van Bogaert billentyűzik. Julian a korszak lezarása után másra vágyott: lecsupaszította a hangzást és új dobost keresett.

Az új dobost Rob "Animal" Heijne (ex-Laundromat, Ruben Hoeke Band) találta meg. Talán Julian nem haragszik meg érte, ha elárulom a bizalmas információt: a gondolat talán éppen a nagy sikerű paksi Gastroblueson érett meg benne - Mezőfi "Fifi" István dobolása hallatán.

Az új formáció 7 hónap után úgy érezte ideje kiadni egy lemezt. 10 napra egy spirituális kisugárzású németországi farmra zárkóztak be, ahol egyébként is próbálni szoktak. A 9 számból álló lemezt élőben vették fel, az utólagos keverési munkálatokat a minimumra csökkentették - mindez kiderül a rendkívül igényes kiadvány borítójáról.

Mivel egyáltalán nem értek a zenei elemzéshez, így őszintén azt írom le, amit ez a cd nyújt nekem. Hülyén hangzik, de nem tudom kordában tartani saját ambivalens érzelmeimet: mikor először hallottam Julian Sast - szinte semmilyen különös hatással nem volt rám, aztán amikor megnéztem egy dvd-t, kényszerűen megállítottam a filmet és percekig tanulmányoztam Julian szemét. A szuggesztív, de egyáltalán nem megnyugtató látvány egy percig sem nyugtatott meg. Julian szándékosan utólag elolvasott önéletrajzi szavai viszont tovább erősítették azt, amit ösztönösen gondoltam: az 1970-ben, egy hajón született ember szinte egyfolytában keresi önmagát, barátokat, kapcsolatokat, közhelyekkel élve - a világ értelmét.

A "RESURRECTION" - (FELTÁMADÁS) engem egyáltalán nem győz meg róla, hogy ezt megtalálta volna. A zenei világ és a szövegek (szabad lélek, démonok, kétségbeesett segítségkérés ...) szervesen illeszkedik az előző 10 év munkáihoz, mégis én sokkal komorabbnak találom az egész anyagot. Annak ellenére, hogy Juliant a legutóbbi koncerten kiegyensúlyozottnak és jókedvűnek láttam, nem tudom leküzdeni az érzést, hogy valami más munkálkodik a felszín alatt, amit talán senkinek nem áll jogában megkapargatni ...

Ez a nyugtalanság rendről-rendre visszatér. A nyitó szám "Moving To Survive" még erőteljes, bizakodó, de szokás szerint kell egy "Helping Hand". Julianra még felsorolni is hosszan tartana, hogy hány többnyire tragikus sorsú zenész volt hatással, de mindig hozzáteszi a saját gondolatait. Úgy érzem a "Burnin' Soul" ismét erről szól: a rendkívül fegyelmezett zenész - ahogy egy interjúból kiderül, a turnék alatt sohasem fogyaszt alkoholt - nem rejtheti el saját érzelmeit ("Can't hide your feeling"). Bizonyára így vagyunk ezzel mindannyian, de kevesen vállalják ezt, hogy a világ tudomására hozzák ... lehet, hogy a sztárok élete sem mindig habostorta, és a szabad lélek nem érhető el növekvő tendenciát reprezentáló statisztikákkal, és egy-egy jól sikerült koncert is csak átmenetileg nyújthat gyógyírt a lelki gondokra.

"Runnin' All My Life" - egy újabb önvallomás. A hajó, mely a tenger nyílt vizén hánykolódik. ("Driftin' like a ship on open sea - Forever to be free) - egyszer a török partoktól jócskán eltávolodva egy csónakban átéltem ezt a félelmetes, de rendkívüli szabadságot nyújtó érzést: bevallom, a kaland ellenére leesett a kő a szívemről, amikor újra biztonságos szárazföldet éreztem mezítlábas talpaim alatt ...

A lemez belseje felé hatolva a hangulat, legalábbis az enyém, egyre mélyebbre ereszkedik. "All I know" - klasszikus rock sémák lassú bluesba öntve. "Loneliness seems to easy to find" - újabb "vidám" téma a magányosságról. Tökéletesen alkalmas a koncerteken a megpihenésre, öngyújtóláng lobogtatásra, "csordaszellem" érzésre. A szám egyenes folytatása az "Ain't no change" , mely ismét a nagybetűs életről szól, természetesen megint nem a napos oldaláról. Julian hangja nekem kissé fáradtnak, sőt fakónak tűnik. Nagyon remélem az útkeresés nem fárasztja le annyira, hogy megajándékozzon bennünket néhány jó hangulatú koncerttel, végülis ezért él - ezekért a boldog pillanatokért élünk jónéhányan...

A címadó "Resurrection" nekem nagyon tetszik. Elsősorban azért, mert Rob Heijne és Tenny Tahamata olyan bika erős, mégis könnyed, dinamikus alapot biztosít rajta, ami felráz mély depresszióba süllyedt állapotomból. Pedig a szöveg inkább apokaliptikus, mint reménykeltő: előkerülnek a világ rákfenéi: politikusok, pokol, ördögök, maga a Sátán is visszatér ... más megrontók is ott sertepertélnek ... az angyalok meg izgalmas gitárszólók közepette várnak a sorukra ...:) de a "New Direction" mintha már körvonalazódna.

A tisztulás akusztikus formában ölt testet, legalábbis a szám elején. A "Stranded" (Hajótörött) aztán szépen visszatér a jól bevált sémákhoz. "Looking for somebody since the day I was born" - most már nem bírom magamban tartani, remélem nem sértődik meg rajta az érzékeny lelkű művész: a befejezetlennek ható szám nem nyújt semmi különöst, remélem ennyi már elég lesz a folyamatos útkeresésből, és végre megtalálja a "Fényt az éjszakában" (Light in the Dark) - hogy egy korábbi Julian Sas számra utaljak. Nem nyújt semmi különöset? Degogynem: ez a tulajdonképpen jellegtelen, töredék szám sokszori meghallgatás után az egyik kedvencemmé vált a lemezen.

A következő - "Junkies Blues" - is tetszik, bár még mindig nem ülünk a mennyországot jelentő felhőkön ... A tájékoztató szöveg szerint a lemez minden számának zenéjét és szövegét Julian Sas írta, de egyesek szerint ez nem más, mint maga Johnny Winter ... Nekem a szokásos depresszív szöveg, és az egyszerű, de markáns felépítés kifejeztetten jól esik, és üdítően hat Julian herflijátéka.

Az enyhülés 5 perc 18 másodperc után véget ér, és a záró "Wrong Way Down" rendszeresen ugyanúgy hat rám, mint mikor először hallottam: miközben a fregoli zsinórját tekergetem a nyakam köré, a hátamon egyenként áll meredeken az ég felé a szőr. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó érzés, de az utolsó pillanatban mindig arra gondolok, ha hagyom, és átadom magam a stesszel teli világnak, sose tudom meg mit nyújt majd a Julian Sas Band következő lemezén.

"Thanks for believing and hope to see you somewhere on the road" - szól az ajánlás utolsó sora. Bízom benne valahol találkozunk valamelyik úton ...

Abban is bízom, hogy nem vettem el a kedveteket, ettől a nem túl könnyű, de kitűnő lemeztől. Visszatérve a cd borítójához: Julian a fekete háttérből puskaként szegezi ránk gitárját. Igen, a fegyver az ő kezében van: ez esetben szívesen vagyok "áldozat".

Köszönet a cédéért és a dedikációért!