Selmecbánya (Banska Stiavnica) még 200 km-re sincs Budapesttől, de tömegközlekedési eszközökkel igen nehezen megközelíthető. A Sitno Blues rendezvény sorozat július 10-től egy hónapig zajlik hétvégénként a Szitnya hegy (Sitno 1009 m) lábánál. Gyalogszerrel jó kis túra lett volna a várostól kb. 10 km-re lévő festői hely elérése, de kocsival hamar odataláltunk. Miután megbizonyosodtunk róla, hogy jó helyen járunk, visszaautóztunk az egykori bányászvároskába egy kis sétára, és egy ízletes ebéd elköltésére.
Távolról kicsit aggódva szemléltük a hegy körül lógó felhőket. A bacsófalvai tó (Pocuvadlianske Jazero) mellett találtunk egy tulajdonképpen elhagyott kempinget, ahol biztonságban felverhettük a sátrat, majd felsétáltunk a turista utak központjában álló faházba. Micsoda élet volt ott. Ökörsütés, minden mi szem-szájnak ingere, és csak jöttek az emberek, többnyire gitárral a kezükben. Én még elhallgattam volna a 12-13 tagú együttes kellemes country jellegű muzsikáját, de mivel nem tudtuk mennyit kell még gyalogolnunk, útnak indultunk. Pár lépés az erdőben, és feltárult a sífelvonó melletti tisztás. A színpadon a The Sean Carney Band éppen hangpróbát tartott.
Sean Carney kétszer is járt már Budapesten, őszinte örömmel üdvözölte jelenlévő és hiányzó magyar barátait. A 2007-es év IBC (International Blues Challenge) nyertese és az Albert Kingről elnevezett díj tulajdonosa nemcsak kiváló gitáros, szerény tapasztalatom szerint, emberileg is ott van a "top ten" fickók között.
Egy sörnyi idő után megteltek a földbe rögzített fapadok. A helyiek valamit tudhattak az időjárási viszonyokról, mert többségük pokrócokba vackolta be magát.
A következő egy órát röviden így jellemezhetném: tradicionális bluesok észbontóan egyedi stílusban. Bena & Ptaszek a Mississippi zenéjét hozta el nekünk autentikusan, mégis valamiféle utánozhatatlan közép-kelet európai kisugárzással. A 2004-es és a 2008-as év szlovák "blues embere" – Lubos Bena neve és gitár játéka nem volt ismeretlen számomra, köszönhetően, hogy rendszeres hallgatója vagyok Peter Bonzo Radvanyi hétfő esti "Bluesnenie" műsorának.
Matej Ptaszek figurája viszont az év kellemes meglepetésének bizonyult számomra. Utólag megállapítottam a repertoár a szlovák-cseh duó "V Kriminále" című cédéjéről való, melyet a csehországi Mirov börtönben rögzítettek. A történések, aminek meglehetősen rabja lettem, valahogy így zajlottak: bejött a színpadra egy farmer overallos férfi és gitározni kezdett a gyönyörű dobro gitáron. A másik, feketébe öltözött, keménykalapos percekig állt mozdulatlanul – András kifejezésével élve – a színpadhoz szegezve – majd kezeit mellmagasságban kitárva totyorgott egy kicsit, aztán belefújt számtalan herflijének egyikébe, végül énekelni kezdett. A kiadott hangot nagyon nehezen tudnám leírni, de első hallásra majdnem torkomon akadt az éppen kortyolgatott sör. Az egy eurós finom szlovák sörökből bizonyára többet fogyasztottam a kelleténél, de az élmény minden számnál megismétlődött: rendkívül magas, mégis néha érces hang, ha nem látnám az illetőt, azt hinném egy öreg afroamerikai fószert hallok, valami mégis furcsa, megfoghatatlan – hagyományos és mégsem.
Na és a hangszerek: ha valakinek van türelme végig böngészni a duó honlapját, jól hallható, látható Lubos Bena milyen kifinomultan, mégis vidám hangokat kicsalogatva penget egy gitárnak a legkevésbé sem kinéző tárgyon: egy impresszionista festménynek is beillő képpel ékesített olajos kannának látszó valami, melyből két cső áll ki, a húrokat szabadszemmel egyáltalán nem látni. Zseniális, pont úgy, mint Ptaszek különleges harmonikái. De nem lövöm le az összes poént. Bena & Ptaszek nem ismeretlen Magyarországon, de akinek mégis, október közepén remélhetőleg meggyőződhet arról, hogy milyen különleges előadók lakoznak itt a szomszédságban.
A szünetben Peter Spodniak, a Sitno Blues szervezője és Lubos Bena kis papírfecniket húztak ki Matej kalapjából. Kicsit megmosolyogtam, hogy a tombola nyereménye az egyik szponzor logójával díszített műanyag edény volt. A közjáték egyébként nem volt tolakodó, ha ez az ára az egyébként kiváló hang-és fénytechnikával lebonyolított ingyenes koncertnek, egye fene.
A The Sean Carney Band a tavalyi Fregatt Blues Fesztiválon megismert felállásban jött el: Sean Carney - gitár, ének, Eric Blume - dobok, Abdell "b.pop" Bouyousfi nagybőgő. Seant korábban megválasztották a legelegánsabban öltözött zenésznek, aki most sem tagadta meg magát: egy ezüstösen csillogó öltönyben járult a síruhákban és takarókban vacogó publikum elé. Andrással mi egy szál pólóban egyáltalán nem fáztunk, mert végig mozogtuk a bulit. Legnagyobb örömünkre sokan csatlakoztak, végül szinte mindenki ott táncolt a színpad előtt. Az ohioi születésű, spanyol gyökerekkel bíró, de magát ír embernek valló Sean sem kímélte elegáns öltönyét, simán letérdelt, ha úgy hozta zene sodrása. Egészen közelről egy kicsit nyúzottnak tűnt európai turnéjának utolsó állomásán, de a zene és a show hibátlan volt. "Live Blues On Whyte" cédéjük anyagát játszottak ők is megspékelve néhány új számmal, ha jól emlékszem. Eric Blume a doboknál most is lehengerlő volt, végül csatlakozott Bena és Ptaszek is. Egy izgalmas "Sweet Home Chicago" közösen, aztán már vége is volt a bulinak, mely a természeti erőknek is elnyerhette a tetszését: az utolsó hang lecsengése után támadt csak fel az orkánerejű szél, kezdett esni az eső. Míg mi a színpadon dedikáltattuk a cédét a szervezők a felszerelés mentésén fáradoztak.
Hazafelé még betértünk a faházba egy sörre és egy kis dumálásra délután megismert fiatal szlovák barátainkhoz. A kocsmában rengetegen voltak, a country zenekar éjfél körül még játszott. Másnap délelőtt még mindig esett, csak pár ember kávézgatott a menedékhelyen. Búcsút intettünk a tónak, de a naptáramba bekerült a Sitno Blues. Az idén már nem, de jövőre mindenképpen szeretnék visszatérni, és ezúton gratulálok Peter Spodniaknak a színvonalas és hangulatos rendezvényhez.
Örök hálám Andrásnak, hogy csatlakozott hozzám. Nélküle bizonyára szegényebb lennék egy élménnyel.
SITNO BLUES KÖSZÖNET: Mluvicioko - nek
Képek:
01 SITNO BLUES
04 SITNO JAM
05 SITNO FANS
06 SELMECBÁNYA