Hírek/News*
Intro*
Bands*
Photos*
Archiv*
Links*
Rory*
Burney
Egy csúnya vírusfertőzés majdnem itthon marasztalt, de az utolsó pillanatban a megfelelő gyógyszerek kétszeres dózisával felpakolva elfoglaltam a helyem a EUROLINES Budapest - Rotterdam járatán. A check-in ablaknál a jegykiadó megdicsért, hogy ügyesen lecsaptam a korlátozott számban árusított legolcsóbb jegyek egyikére. (Budapest - Amsterdam egy irányba, kellő időben, a neten foglalva 9900 HUF).
Amsterdam Amstel pályaudvarától csak 1 órás vonatút, Beverwijkből egy röpke buszozás, és pontosan 24 órával az indulás után ott álltam Wijk aan Zee kellős közepén. A 10. Rory Gallagher Tribute fesztivált eredetileg Hemskeerkben tartották volna, de mikor már minden szórólapot, plakátot kinyomtattak a tavalyi helyszín új tulajdonosa meggondolta magát. Ki gondolná, hogy a Magyarországon ismerős helyzet Hollandiában is visszaköszönhet. Mindenesetre a szervezők kitűnő új helyszínt találtak.
Wijk aan Zee Hollandia közép-nyugati részén, szinte a tengerben fekszik. Európa egyik kulturális faluja. (Magyarországot Palkonya képviseli ebben a szervezetben). Megérkezésemkor a tengerparton orkánerejű szél tombolt. A több méter magas homokdűnék közé épített szállodák látványa - akár egy sci-fi film díszletei. Micsoda kellemes élet lehet itt nyáron: kocsmák, kávéházak teraszai hívogatnak, a falu közepén lovak legelésznek békésen. Az egyetlen negatívum, amit találtam - és valószínűleg komoly fenyegetést jelenthet a falu életére - néhány sűrű fehér füstöt okádó gyárkémény. Döbbenetes kontraszt.
A Café de Zon már külsejével is bizalmat árasztott. Belül nem volt igazán időm körülnézni - még volt néhány óra a kezdésig, de holland és magyar barátaimmal olyan jól elcsevegtünk, hogy szinte elröpült az idő. A bejáratnál a szervező lányok a kézfejemre három pecsétet, a markomba pedig a novemberi tribute dvd - jét nyomták. Még el sem kezdődött a buli, máris vigyorogva gondoltam a horoszkópomra, mely azt ígérte, hogy március 1 lesz az év egyik legjobb napja számomra.
A beszerelés szinte pillanatok alatt zajlott, hang, fénytechnika - nagyon magas színvonalon - rendben, és helyére került az előző megemlékezésekről számomra jól ismert Rory festmény, melyet rendre Jan van Bodegraven kölcsönöz Rose nevű beverwijki bárjából.
Az előbb holland és magyar barátaimat emlegettem - nem a magas láz támadott meg - valóban felbukkant a sakkversenyek résztvevőin kívül négy szombathelyi illetőségű arc a kis halászfaluban. Csergát - Varga Pétert - egy éve hiába kapacitáltam, hogy jöjjön el körülnézni, hogyan zajlik egy megemlékezés más országban. Legnagyobb örömömre az idei fesztivált a Cserga és Barátai alias Grateful Memorial Band nyitotta. A soundcheck előtt Paul - az egyik szervező, megkérdezte, hogy jó-e a banda, majd viccesen megfenyegetett, hogy az életemmel játszom, ha mégsem. Mint látható, nem a szellemem pötyögi ezt a beszámolót, de azért a zabszem ott mocorgott mindannyiunk fenekében. Decemberben láttam utoljára a bandát, akkor egy nagyon jó hangulatú, kiváló koncertet nyomtak.
A holland, belga, német, angol, ír összetételű közönség hatalmas tapssal köszöntötte a szombathelyi csapatot. Csergáék a bluesosabb számok közül válogattak. Ezt nagyon jól tették. Az első "Messin' with the Kid" után egy technikai malőr megtörte egy kicsit a lendületet, de aztán sikerült visszakapaszkodni, és rendben lehúzták az egyórás programot. Farkas Tenor Tibor (basszusgitár) és Simon Tamás (dobok) stabilan, egyenletesen hozták az alapokat. Kendik Gergő billentyűjátéka különlegesen nagy tapsokat kapott, üde színfolt volt a többnyire trióban nyomuló együttesek között. Cserga is szépen hozta a szólókat, és legnagyobb megdöbbenésemre, levetkőzte néha kissé "áriázós" énekstílusát, rekedtesen, szenvedélyesen énekelt. A zenekar herflisét - Horváth Tibort - nélkülözni kellett, de két számba beszállt Frank van Pardo. A terem több pontjáról is meghallgattam - kiválóan szólt a banda. Néha lopva körbepislogtam, hogyan fogadja a nemzetközi közönség a messziről autózó magyarokat. Azt hiszem a bemutatkozás jól sikerült. Legszebb bizonyítéka, hogy pár szám után érkezett egy tálca sör a színpadra, és többen engem is barátságosan hátba veregettek. Cserga szenvedélyes előadásmódja lázba hozta az embereket, és a nyelvi nehézségek ellenére jól tartotta a kontaktust a közönséggel, sőt csak lestem, hogy koncertjük után milyen lazán, fesztelenül beszélget az emberekkel. Millió köszönet a rendezőknek, hogy meghívták a zenekart. Azt hiszem ez nem csak egy remek este volt, de talán hosszútávra is erőt, hitet biztosít nekik. Csergáék több, mint 20 éve nyomják, néha sikeresebben, néha dacolva a csekély és passzív magyar közönséggel. Most talán sikerült egy kicsit kitörni az elszigeteltségből, Varga Péter pedig levonhatta a tanulságot, hogyan érdemes továbbfejleszteni pl. a sárvári fesztiválokat. Hajjjj, de nagyon szeretnék már egy igazi Rory tributot látni Magyarországon is!
A második zenekar a Remember Rory Németországból érkezett, így jelen volt 20$ Bill és Joachim Matz is, akik rajongásban lekörözhetetlenek. Peter Knott és csapata már az ősidők óta nyomja Rory Gallagher zenéjét. Rory szelleme, lelke - így hirdeti magát a csapat. Két éve már láttam őket Leeuwardenben , akkor ez valóban így volt. Most a Remember Rory nekem egy kicsit csalódást okozott: pont a lélek hiányzott a játékból, vagy talán most egy másik arcukat akarták mutatni. Hangosan, erőteljesen, néha talán túl hangosan játszottak. Nekem egy kicsit darálósnak tűnt a műsor, és hiányoltam Peter Knott akusztikus műsorát, mely két éve, kivívta csodálatomat. Sebaj, Peter Knott-ot, Stefan Kuglert, és Anselm Gaylert lesz még alkalmam az idén lecsekkolni.
A koncertek között éppen csak egy sörnyi idő telt el. Nagyon tetszik, hogy Hollandiában sosem húzzák az emberek idegeit feleslegesen.
A harmadik zenekar Angliából, Norwich közeléből érkezett. A Secret Agent fellépését mindenki nagyon várta, mert az a hír járta, hogy az énekes, gitáros - Tony Edwards - hangja kísértetiesen hasonlít Rory hangjához. Valóban, hátborzongató. A fickó minden mozdulata Roryt idézi, és olyan természetesen jön belőle a hang, hogy az ember kételkedni kezd Rory valóban meghalt-e vagy csak új testet kapott egy szőke angol személyében. Tökéletes reinkarnáció az erőlködés legcsekélyebb jele nélkül. A Secret Agent lenyűgözően egyszerűen nemes. Csak semmi faxni, mesterkéltség, bele úgy az arcodba, ahogy Rory tolta annak idején. Hol volt ez a banda eddig? Nem sokan hallottak róluk Hollandiában sem. Kérdésemre Paul adta meg a választ: Danny Vlaspoel a kiváló Laundromat gitárosa hívta fel rájuk a figyelmet. Két számba "Laundromat" és "Shadow Play" Danny is beszállt. Fokozhatatlan.
Én már levegőért kapkodtam, és telefonálás ürügyén kisomfordáltam a zsúfolásig megtelt kocsmából, de még hátra volt a Dublinból érkezett Dave McHugh , akiről szinte semmi infóm nem volt, azon kívül, hogy ő szervezte az első Rory tributot még 1995 - ben. Csergáék látták őt előző nap Beverwijkben a Rose-ban. Nem semmi figura ő sem. Mint egy kis francia bulldog (remélem ezzel nem sértem meg, ez a kedvenc kutyafajtám) úgy néz ki, és a marconának álcázott külsőhöz hasonló agresszív gitárjáték társul. Egy muzikális állat - mormogta holland zenei lelkitársam - Burney. Dave egy kitűnő holland basszert és egy dobost kapott maga mellé, és előjött Frankie Pardo is, így akadálytalanul hol bluesosabban, hol rockosabban hömpölyöghettek a számok. Dave időnként géppuskaként fogta rá a gitárt a közönségre, ami szerencsére csak kitűnő akkordokat bocsátott ki magából töltények helyett. A Shadow Playben azt hittem Rory montreux-i mutatványa ismétlődik meg, mikor percekig élesztgette a gitárját egy törölközővel, de Dave csak ráterítette az ír nemzeti lobogót a földön fekvő gitárra. A hideg futkározott a hátamon, és gondolatban már Írországban jártam.
A fináléra, mely rendszerint, és most is, a Bullfrog Blues, előkerült boldog-boldogtalan. Nyomta mindenki, ahogy érte. Ez többnyire inkább happening jellegű, mint zenei élvezet, de mindig jó lezárása a bulinak, mely összekovácsolja az embereket, akik persze egy percig se felejtik el, hogy nem véletlenül vannak együtt - és ezt az együttlétet a nagyszerű ír gitárhősnek - Rory Gallaghernek köszönhetik.
Hamar eltelt az este, én még maradtam volna (a hírek szerint Dave reggel 7-ig szórakoztatta az embereket) de ha nem akartam az éjszakát egy homokbucka tövében tölteni, csatlakoznom kellett Csergáékhoz. Alkalmi roadie-ként remélem sikerült meghálálnom a szállást és a becsempészett reggelit ... Másnap délelőtt még mindig erős szél fújt. Sétáltunk az egyszerre gyönyörű és félelmetes tengerparton. Szemem előtt az Irish Tour bevezető filmkockái peregtek, határtalan szabadságot éreztem, és jó, hogy nem voltam egyedül. Nagyon örülök, hogy ezt az érzést megoszthattam a négy szombathelyi zenésszel, akik kiváló embereknek is bizonyultak. Csergáékra hosszú út várt hazafelé, én viszont átvonatoztam Zaandamba, hogy ismét meghallgassam Dave McHugh-t és barátait.
A koncert délután 4-re volt hírdetve, de Dave, mikor a szállodánál, összefutottam vele, mondta, hogy 5-nél előbb nem kezdenek. Végül is fél 6-kor kezdtek hozzá a Fishline - ban, ami egy hangulatos kiskocsma. Addig sem telt hiába az idő, jól elbeszélgettem Frankie Pardoval, Paullal, Lindával, Anjával, Theoval, akiknél jobb szervezőket rajzolni sem lehet. Kitűnő emberek! Annyi kedvességet, segítséget kaptam tőlük, hogy már-már zavarban éreztem magam. Dave ismét lenyűgöző volt, bár énekhangja erősen whiskey tónusúvá vált. A zenekar a harmadik napra már jól összecsiszolódott. Kár, hogy a Remember Rory jelen lévő tagjai nem szálltak be egy kis jammelésre. Én eljöttem szűk másfél óra után, de a többiek mondták, hogy Dave 3 órás, kiváló show-t nyomott. Egyébként egy nagyon kedves ember, szerencsére lesz még dolgunk vele is az idén ...
Igyekezetem a Secret Agentnek szólt, akikből egyetlen percet sem akartam elmulasztani. A holland vasút egy 3 perces átszállással, rövid sprintre kényszeríti az embert, mert a 2 vágány között akkora távolság van mintha a Keleti pu-t kéne kétszer körbeszaladni. Végülis kissé lihegve, de hajszálpontosan 20 órakor érkeztem Beverwijkbe a Rose-ba, ahol a Secret Agent is hajszálpontosan kezdett.
A The Rose - Jan van Bodegraven bárja alig nagyobb egy jobb család nappalijánál. Kb. 40-50 ember jöhetett össze, akiknek a nagy részét ismertem. Fantasztikus, hogy a hollandok mennyire tudnak örülni egymásnak: olyan forrón üdvözlik egymást, mintha évek óta nem találkoztak volna, pedig csak néhány félóra szállt el. Tavaly már jártam a Roseban, nagyon frankó hely. Egyetlen fájdalmam volt, hogy Burney-ék nem jöttek.
A kezdet és a vég között 4 óra telt el, de micsoda 4 óra! Azt hiszem igaza volt a horoszkópomnak, felejthetetlen este volt! Tony Edwards és bandája szinte az egész repertoárt végigjátszotta, pihenő nélkül. Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg a trió másik két tagját is. Mark Whisler (basszusgitár) Tim Mason (dobok) végig állta a sarat. Az első perctől az utolsóig leírhatatlan volt a hangulat. Talán még nagyobb élmény volt, mint előző este. Tony Edwards ismét hozta magát, hol a tömegben énekelt, hol a whiskeyspoharat használta slide gyűrű helyett, hol kifeküdt a földön, de mindezt a legnagyobb természetességgel. A közönségben pedig ott figyelt Danny, Joeke, és Rob szóval majdnem az egész, jelenleg sajnos nem létező Laundromat. Aztán befutott a nélkülözhetetlen Frankie és Dave McHugh is. A Secret Agent meg csak játszott és játszott, egyszerűen, varázslatosan. A végén persze beszálltak a többiek is, és éjfélkor olyan fiestával búcsúztattuk Rory 60. születésnapját, hogy az volt az érzésem a következő pillanatban betoppan valahonnan a felhőkből.
Paul elárulta, hogy Tony azt mondta, első hollandiai fellépése rendkívülinek bizonyult, és 25 éve nem volt ilyen jó hétvégéje. Mi a titok? - faggattam Paul Handgraafot, és ez a nagyszerű ember egyszerűen azt válaszolta: ha a zenészek jól érzik magukat, a közönség is jól érzi magát. Ennek érdekében úgy érzem ők mindent megtesznek. Végtelen hálával tartozom én is nekik, és csodálom holland barátaimat kedvességükért, mindenre kiterjedő figyelmességükért. Ez egy több száz emberből álló nagy család, nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy úgy tűnik befogadtak. Az éjszakát Paul és Linda házában töltöttem, majd Paul a Secret Agent két tagjával kivitt a reptérre. Egy fotó és már véget is ért a csodálatos weekend, életem 2 legjobb napja. A Sky Europe check-in pultjánál a szokásos csigalassúsággal haladt a sor, már félő volt, hogy lekésem a gépet. Bécsből hazavonatoztam. A 3 órás út alatt végig mosolyogtam, ülepítve élményeimet.
Az elkövetkezendő hónapokban számos Rory Gallagher megemlékezést fognak tartani. Én is már távolabbra nyújtogatom a csápjaimat, miközben fogalmam sincs hogyan fogom befogadni azt a rengeteg dolgot, ami Ballyshannon - ban vár majd rám ... de addig még egy hollandiai út legkedvesebb helyemre Kwadendamme - ba, ahol legnagyobb örömömre újra láthatom egyik kedvencemet Marcel Scherpenzeel -t is.
A VIDEÓKAT 20$ BILL ÉS SABINE KÉSZÍTETTE. MILLIÓ KÖSZÖNET NEKIK!
10th Rory Gallagher Tribute Holland 2008 (TGM-Band Hungary)
20$Bill & Sabine | MySpace Video
10th Rory Gallagher Tribute Holland 2008 (Secret Agent UK)
20$Bill & Sabine | MySpace Video
10th Rory Gallagher Tribute Holland 2008 (Dave McHugh Ire)
20$Bill & Sabine | MySpace Video
Session-Bullfrog-Blues by the 10.Rory Gallagher tribute NL/2008
20$Bill & Sabine | MySpace Video
Képek:
DAVE McHUGH AND FRIENDS - Fishline
SECRET AGENT - The Rose
